Digitális amazonok - 8 meghatározó női szereplő az online piacon

A Marketing&Média magazin novemberi számában megjelent Digitális amazonok című cikkben a hazai online piac 8 meghatározó női szereplőjét, köztük a Femina Média lapigazgatóját, Rácz Brigittát kérdezték arról, hogyan érvényesülhetnek a nők az elférfiasodott szakmákban, milyen képességek szükségesek ahhoz, hogy vezetőként is megállják a helyüket, illetve milyen kihívásokkal kell szembesülniük munkájuk során.

A Femina.hu főszerkesztőjének véleménye szerint az online média sokkal élhetőbb terület a nők számára, mint a közélet vagy a politika.

racz-brigitta-uj.jpg

- Az emberek ebben a szakmában sokkal nyitottabbak, sok nőt találunk a felsővezetők között. Ez azért is lehet így, mert az online média rendkívül fiatal szakág. Ez az új kornak egy jobb olvasata, ahol már sokkal elfogadóbbak a nők iránt, jól és pontosan mérhető a munka, a produktum. A klasszikus irányítás kevés a sikerhez, érzelmileg is motiválni kell a csapatot. Számomra a legnagyobb kihívás, hogy partnere tudjak lenni a munkatársaimnak, hogy a szakmai elvárások mellett meglegyen közöttünk a bizalom. Fontos, hogy a kollégáim higgyenek abban a keretrendszerben, amit felépítettem. Olyan nyílt viszonyt kell kialakítani, amelyben akár az előrevivő konfliktusok is felvállalhatók. Mindig fejlődni kell, előrenézni, és törekedni arra, hogy átlépjük saját korlátainkat. Mindig van új cél. Ez egy folyamatosan motiváló kihívás, hasonló a gyermekneveléshez vagy az élsporthoz: állandó lehetőség a fejlődésre. Nem feladatnak, hanem egy izgalmas, kreatív munkának tekintem, amely szüntelenül továbbgondolásra késztet. 

Rácz Brigitta mellett megosztotta véleményét a nők digitális piaci helyzetéről többek között Heal Edina is, a Google magyarországi vezetője:

- Az emberek nagy része tudat alatt hátrányban részesíti a női vezetőket, mert a legtöbb példa női vezetőt ad. Nehezített pályán mozgunk, velünk nem osztanak meg annyi dolgot a férfi főnökeink, mint férfitársainkkal, nem tudunk olyan programokon résztvenni, amelyeken ők, nem vagyunk bevonva a férfi csínytettekbe, de például a férfi főnök mentorálását sem élvezzük annyit, mint a férfi kollégáink. Ezt mi a legtöbbször persze észre sem vesszük, és ez bizonyos szempontból nem is rossz. De ha nem kapnánk 20%-kal kevesebb fizetést, mint a férfiak ugyanazért a munkáért, ha velünk is kezet rázna az a sok férfi üzletember, aki ma furán viselkedik, amikor meglátja, hogy mi is ott vagyunk a tárgyaláson, azt hiszem, egy lépéssel közelebb lennénk az egyenlőséghez. - tette hozzá. 

A teljes cikk a Marketing&Média magazin novemberi számában olvasható.

Címkék: hírek

Felhívjuk figyelmedet, hogy az e-mailben megadott adataidat az adatvédelmi tájékoztatóban leírtak alajpán kezeljük. Amennyiben ezt elfogadod, kattints a rendben gombra.

süti beállítások módosítása