Napi átlag 7 órát pötyögünk mobil kütyüinken!

Dübörögnek a mobil és tablet platformok, ezért összeszedtünk néhány érdekes elemzést és adatot, melyet érdemes tudni 2013-ból, emellett megvizsgáltuk, hogyan nőtt a Femina.hu mobil elérése.

A KutatóCentrum idei Smartphone Report adatai szerint a 18-59 éves internetezők körében 2013 év végére az okostelefonok penetrációja meghaladta a hagyományos készülékekét.  Míg egy évvel ezelőtt a vizsgált csoport tagjai közül tízből négy rendelkezett okostelefonnal, mostanra már tízből hat birtokol ilyen eszközt! Egy amerikai előrejelzés szerint 2014 végére az Egyesült Államokban már több embert érhetünk el mobiltelefon képernyőjén keresztül, mint a hagyományos asztali számítógépek segítségével.

Az okostelefonok terjedése mellett a táblagép-penetráció is dinamikus növekedést mutat: a KutatóCentrum által vizsgált csoportban 2012-re 1 százalékról 5 százalékra nőtt az eszközzel rendelkezők aránya, tavaly pedig megháromszorozódott, és év végére elérte a 17 százalékot.

Ki a tipikus kütyühasználó?

A Madhouse független mobilhirdetési-hálózat összefoglalója alapján azt látjuk, hogy heti szinten közel 2,5 millió felhasználó érhető el rendszeresen mobil eszközökön, a készüléktípusok arányában pedig változás lépett elő: az Android operációs rendszerű kütyük 2013-ra átvették az egyeduralmat.

A tipikus okotelefon-használó profilját a Madhouse 2013-as kutatása szerint a következőképpen lehet megrajzolni:

  • jellemzően 25-34 év közötti
  • Budapesten, vagy megyeszékhelyen él
  • felsőfokú végzettségű
  • gazdaságilag aktív
  • AB státuszú
  • újító szellemiség

Megvizsgáltuk a touch.femina.hu felhasználóit is, mely során kiderült, hogy közel 80 százalékuk 18-44 év közötti, fókuszáltan pedig 34 százalék 25-34 éves, tízből heten pedig Budapesten, vagy megyeszékhelyen élnek.

Mikor mit használnak?

Amellett, hogy megszemélyesítjük a kütyühasználót, azt is meg kell vizsgálnunk, mikor, milyen élethelyzetben melyik eszközhöz nyúlnak. A Madhouse kimutatását vizsgálva többen használnak táblagépet TV-nézés közben, illetve ágyban fekve, mint okostelefont, utóbbin pedig gyakrabban pötyögnek várakozás közben, fürdőszobában, vagy családi, baráti társaságban.

Megsokszorozódott mobilelérés

Az okostelefonok robbanásszerű terjedésével időszerű volt, hogy a Femina.hu tartalmait is akadálymentesen lehessen fogyasztani, így lefejlesztettük, majd 2012 elején finomítottuk a touch.femina.hu verziót, mely azóta közel megnégyszerezte egyedi látogatóinak számát. Tartalomfogyasztást tekintve is kiemelkedő eredményeket produkál, hiszen havi szinten mostmár 4,5 millió oldalletöltést generálnak olvasóink, ami egy látogatóra lebontva napi átlag 4 cikk elolvasását jelenti.

A táblagépek egyre növekvő népszerűsége miatt 2012 őszén a tablet.femina.hu verzió is létrejött, ez a változat bármilyen operációs rendszerrel kompatibilisen működik és lényegében a Femina.hu desktop változatának érintőképernyőre optimalizált variációja. Az elmúlt több mint egy év alatti időszakot mutatja a lenti diagram, melyen azt láthatjuk, hogy a tablet.femina.hu megduplázta havi látogatószámát, az egy főre jutó napi átlag oldalletöltés pedig 5 fölött zárt 2013 decemberében.

Végezetül érdekességképpen íme a SuperMonitoring külföldi elemző blog áttekinthető infografikája a 2013-as, globális mobilpiaci helyzettel kapcsolatban, melyből többek között azt is megtudhatjuk, hogy mobilon történik a legnagyobb arányú médiafogyasztás, hiszen napi átlag 7 órát töltünk a kütyük böngészésével.

Az előrejelzések alapján 2014 elkerülhetetlenül a mobil éve lesz! Elgondolkodtató tehát a mobil hirdetések szükségszerűsége nem csak azért, mert kiemelkedően magas az AB státuszúak penetrációja, hanem azért is, mert újfajta kreativitásra ad lehetőséget például mobilapplikációfejlesztés formájában is.  Sok hirdetőnek valószínűleg nehézséget jelent a kütyükön való jelenlét, hiszen nincs mobilra optimalizált oldaluk, ám a versenyképesség megtartása érdekében, egy egyedileg fejlesztett applikáció segítségével áthidalható a probléma! 

Kérjen személyre szabott mobil megjelenéssel kapcsolatos ajánlatot szakembereinktől!

Források:

Madhouse elemzés »

eNet kimutatás »

KutatóCentrum SmartPhone Report »

Címkék: mobil hírek tablet

Felhívjuk figyelmedet, hogy az e-mailben megadott adataidat az adatvédelmi tájékoztatóban leírtak alajpán kezeljük. Amennyiben ezt elfogadod, kattints a rendben gombra.

süti beállítások módosítása