Interjú Pákozdi Gabriellával, a Femina főszerkesztőjével

Pákozdi Gabriella már több mint egy éve tölti be a Femina.hu főszerkesztői pozícióját, így ennek kapcsán kérdeztük őt az ez idő alatt történt változásokról, fejlesztésekről, innovatív megoldásokról és jövőbeli terveiről.

Olvassa el Pákozdi Gabriellával készült interjúnkat!

- Több mint egy éve vagy a Femina.hu főszerkesztője. Milyen változások voltak ez alatt az idő alatt a Femina tevékenységében, amelyek már a te nevedhez köthetők?

- Igen, valóban, gyorsan eltelt az első évem a kinevezésem óta, hirtelenjében nehéz is összeszednem, annyi minden történt ez idő alatt. Egyvalami viszont nem változott: csakúgy, mint elődöm, én is folyamatosan szem előtt tartottam, hogy a Femina.hu miként tud továbbra is a legfrissebb hazai és nemzetközi online trendeket figyelve mindig egy lépéssel a versenytársai előtt járni.

Pákozdi Gabriella, a Femina.hu főszerkesztője

Természetesen ennek megfelelően számos kisebb-nagyobb változás történt a portálon, mind a tartalmat, mind pedig a szolgáltatásainkat tekintve.

- Tudnál mondani néhány példát?

- Igen, 2011 közepétől fókuszba került például egy stabil közösség kiépítése, így a kényelmesebb használat érdekében még inkább felhasználóbaráttá tettük Fórum szolgáltatásunkat. Ugyancsak a Femina-közösség aktivizálását célozta a receptfeltöltésen alapuló négy hetes Receptolimpia versenyünk 2012 nyarán, melynek sikerét egyértelműen mutatja, hogy fél milliónál is több alkalommal tekintették meg, valamint több mint ezer receptet küldtek be hozzánk olvasóink.

- Tematikában történt változás az elmúlt év során?

- A könnyed tartalom mellett továbbra is kiemelt figyelmet fordítunk a komoly témák, társadalmi problémák körüljárására is, így nyár végén Oroszi Babett, a Hírháttér rovat vezetője két hétre kerekesszékbe ült, hogy saját bőrén megtapasztalva írhassa meg naponta frissülő Kerekesszékes blogját. Ezzel egy időben pedig elindítottuk a Femina.hu akadálymentesített verzióját is vak- és gyengén látó olvasóink számára – ezt a női site-ok között elsőként vezettük be.

Oroszi Babett (jobb oldalon) kerekesszékben

Ezenfelül a Femina cikkeiben a női olvasókat célzó életmód tematikák mellett a friss és informatív tartalomra is még nagyobb hangsúlyt fektetünk, így a kifejezetten hír jellegű, egészségügyi vagy tudományos kutatási eredményeket tartalmazó publikációk szintén előtérbe kerültek. 2012 tavaszán pedig új rovatot indítottunk Csajvilág néven, mellyel a 17-26 éves korosztályt céloztuk meg.

- Mi a titka a Femina.hu folyamatosan növekvő látogatószámának?

- A titok valójában az, hogy nincs titok. Úgy gondoljuk, hogy a minőségi tartalom és a folyamatos innováció erős kettősével lehet valójában becsábítani és megtartani az olvasókat. Nálunk a minőségi tartalom része az is, hogy odafigyelünk a cikkek formai külalakjára is, ezért szigorú szerkesztőségi elvek mentén dolgoznak újságíróink, de számos más tartalmi elem is szolgálja mind az információszerzést, mind a minőségi szórakoztatást.

- Milyen eszközökkel építitek a Femina.hu brandjét?

- A belső irányelveken kívül kiemelt szerepet kap a folyamatos márkaépítés is, hogy print és TV-s megjelenések segítségével azokat a nőket is be tudjuk vonzani a Feminára, akik nem rendszeresen és célirányosan interneteztek.

A Viasat3 csatornával kialakított ötéves stabil kapcsolatnak köszönhetően több kiemelt saját gyártású műsora – Éden Hotel 2 és Fátylat rá – kapcsán nagyszabású, egyedi kampányt valósítottunk meg. Ezen kívül a VIVA TV-vel, a Randikommandó műsoruk kapcsán, a csatorna életében egyedülálló módon először sikerült tető alá hozni e fajta stratégiai együttműködést, hiszen tartalmi site-tal korábban még nem készítettek ilyen speciális kampányt.

- A Femina egyik nagy erőssége, hogy hirdetés és tartalom kölcsönösen erősíti egymást. Mit tervezel, hogyan lehet ezt fokozni szerkesztőségi oldalról?

- A szerkesztőség és az értékesítési osztály között valóban szoros az együttműködés, folyamatos egyeztetésekkel alakítjuk ki azokat a hirdetési lehetőségeket és egyedi projekteket, melyek maximálisan kielégítik hirdetőink igényeit, ugyanakkor olvasóink számára is érdekes és informatív tartalmat jelenthetnek.

A hirdetéskiszolgálásban is szeretnénk túlmutatni a klasszikus megoldásokon és olyan lehetőségeket kínálni, melyek során egyedi kampányok kivitelezését tartalmi oldalról közelítjük meg. Az őszi hat hetes Béres csepp „Élj egészségesen” különrovat betegségmegelőzésről szóló tematikája például tökéletesen kiegészítette a szezonális tartalmi igényeket.

Béres

- A közösségi média töretlenül halad előre. A Femina.hu esetében hogyan használjátok ki ezeket a csatornákat?

- Immáron több mint három éve, 2009 októberében csatlakoztunk a Facebookhoz, ahol a mára már 70 ezres rajongótáborunk számára naponta posztolunk válogatott friss és érdekes cikkeink, újdonságaink közül. Ezen felül több tematikus Facebook-oldalt is létrehoztunk, kifejezetten az ünnepekre hangolva Karácsony, Advent, illetve Karácsonyi receptek névvel, ahol praktikus tanácsokkal, ötletekkel szolgálunk követőinknek.

- A Facebookon kívül használtok más eszközöket is?

- Természetesen. Aktívan jelen vagyunk például a Pinterest közösségi képmegosztó oldalon, továbbá a Reader alkalmazást is beépítettük oldalunkba, melynek segítségével a Femina.hu olvasói a Facebook-követőikkel is megoszthatják, milyen tartalmakat böngésztek éppen az oldalunkon. Ám mindezek mellett folyamatosan követjük a legújabb trendeket a nemzetközi piacon, hiszen nem lehet tudni, néhány hónap múlva milyen újdonság terjed el a közösségi médiát tekintve, ami a magyar internetezőknek is érdekes lehet.

- A mobil eszközök elterjedésével szinte minden internetes vállalkozás elkezdett mobil platformra fejleszteni. Okostelefonokra is optimalizáltátok az oldalt?

- A női portálokat tekintve az elsők között, 2011 elején indítottuk el az m.femina.hu-t, az első HTML megjelenítésekre képes mobiltelefonokra optimalizált oldalunkat. Az okostelefonok robbanásszerű terjedésével időszerű volt, hogy IOS illetve Android operációs rendszerű készülékeken is akadálymentesen lehessen tartalmat fogyasztani, így lefejlesztettük, majd 2012 nyár elején finomítottuk a touch.femina.hu verziót is. Ebben már sokkal több lehetőség rejlett, a látványra is nagyobb hangsúlyt tudtunk fektetni, sok képes anyagot és videót is el tudtunk helyezni benne.

- Mi a helyzet a táblagépekkel?

- A táblagépek egyre növekvő népszerűsége miatt 2012 őszén a tablet.femina.hu verzió is létrejött, ez a változat bármilyen operációs rendszerrel kompatibilisen működik és lényegében a Femina.hu desktop változatának érintőképernyőre optimalizált variációja. Tapasztalataink egyébként azt mutatják, hogy folyamatosan nő a mobil eszközökről érkező látogatók száma, tehát mindenképpen megérte a fejlesztés.

- A Femina most egyike a piacvezető női portáloknak. Hogy látod a Femina piaci helyzetét további egy múlva? Mik a tervek a jövőre nézve?

- Nagyon nehéz meghatározni, hogy mi lesz egy év múlva, hiszen ahogy az online világ, úgy a technika is nagyon gyors változásban van. Ám, ahogy a korábbi főszerkesztő is hitte, úgy én is azt vallom, hogy a minőségi tartalommal és a professzionális kiszolgálással jó úton haladunk afelé, hogy továbbra is meg tudjuk őrizni és erősíteni pozíciónkat és presztízsünket. Természetesen ötletekből és tervekből nem szenvedünk hiányt, és ahogy már hangsúlyoztam, továbbra is arra törekszünk, hogy egyedi dologgal rukkoljunk elő.

Felhívjuk figyelmedet, hogy az e-mailben megadott adataidat az adatvédelmi tájékoztatóban leírtak alajpán kezeljük. Amennyiben ezt elfogadod, kattints a rendben gombra.

süti beállítások módosítása