Tartalomfogyasztásban az élen - Változást hozott a nyár

2012 második negyedévét értékeltük: az össz. UU és PI tekintetében ugyanaz maradt a helyzet, mint az első negyedévben, de tartalomfogyasztásban megelőztük a piacvezetőt.

2012 májusában jelentkeztük először értékeléssel, akkor 2012 januárjától az áprilisig tartó négy hónapot vizsgáltuk több szempontból. Most újra górcső alá vettük a statisztikai adatokat, hogy megnézzük, milyen változást hozott a májustól augusztusig tartó időszak. A havi össz. UU és PI vizsgálata mellett elemzésünkben ezúttal a tartalomfogyasztásra koncentráltunk. Íme, az eredmények.

Havi UU – az össz. látogatószám változása

2012 második felében, azaz májustól júliusig nem változott a korábbi felállás.

Bár május óta csökkent az elérése, és június-júliusban stagnált, továbbra is az Nlcafe.hu vezeti a női piacot 1 309 387 UU-val, második helyen áll a Femina.hu 1 125 298 UU-val, míg a dobogó harmadik fokán a Life.hu foglal helyet 1 045 561 UU-val.

Havi PI – az össz. oldalletöltés változása

Az össz. PI tekintetében sem hoztak változást az elmúlt hónapok.

Összességében elmondható, hogy a júliusi számok alapján mindhárom portálon megnőtt az oldalletöltés, ugyanakkor nyárra még egyértelműbb lett a Femina fölénye: a júliusban elért 40 296 840 PI a Life össz. PI-értékének csaknem a duplája, az Nlcafe össz. PI-jénél pedig közel 45%-kal több.

Havi tartalomfogyasztás

A Feminánál a kezdetektől fontosnak tartottuk, hogy az egyedi szolgáltatások mellett minőségi cikkekkel és kiegészítő anyagokkal szolgáljuk ki olvasóinkat, ezért a mostani vizsgálódásunk kiinduló kérdése, hogy a Femina, valamint az Nlcafe havi össz. látogatószámából hány user érkezik a portálra a szolgáltatások miatt, és hányan fogyasztják ténylegesen a tartalmat.

Az Nlcafe/Rovatok havi össz. UU adatait összehasonlítva a Femina rovatadataival* látható, hogy a vizsgált időszakban a Feminán folyamatosan nőtt a tartalomfogyasztás, míg az Nlcafe felhasználói jobban fókuszáltak a weboldal által kínált szolgáltatásokra.

*Megjegyzések:
A Femina rovatadatainál az OPA-ban feltüntetett össz. UU számok a ténylegesnél alacsonyabbak, mivel az OPA-ban még mindig nem állnak rendelkezésre a 2012 februárjában indult Csajvilág elérési adatai, valamint a mobilelérésé sem.
A Life.hu adatait nem vettük figyelembe, mivel a statisztikákban nincs hozzáférhető adat.

Felhívjuk figyelmedet, hogy az e-mailben megadott adataidat az adatvédelmi tájékoztatóban leírtak alajpán kezeljük. Amennyiben ezt elfogadod, kattints a rendben gombra.

süti beállítások módosítása