2012-ben Superbrands címmel tüntették ki a Feminát

A Superbrands kitüntetés olyan pozitív visszajelzés a brandünkről, amely szakmai alapon emeli ki a több mint százezer, hazánkban is megtalálható márka közül a Femina.hu portált. Íme, a siker titka.

Elismerésben részesülni mindig jó érzés, főleg, ha ezt a díjat egy független szakmai bizottság adja. Ezért is öröm, hogy 2012-ben elnyertük a hazai márkák legkiválóbbjait elismerő Superbrands kitüntetést.

Pákozdi Gabriella átveszi a díjat Kövesdi Györgytől

A Superbrands a világ egyik legjelentősebb márkaértékelési rendszere, melynek szakértői bizottsága 88 országban azonos ismérvek alapján pontozza a versengő márkákat. Magyarországon a kiválasztás alapja a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának védjegyadatbázisa, amelyben több mint százezer nemzeti védbejegyzés található. A marketingszakma, a média és a tudományos élet vezető képviselőiből álló szakmai testület az értékelés során többek között olyan szempontokat vesz figyelembe, mint az adott brand piaci szereplése, reputációja, a vállalat goodwillje, tudatos innovációja és márkastratégiája.

Mind hirdetéskiszolgálásban, mind a szerkesztőségi tevékenység során a kemény és minőségi munka mindig meghozza az eredményét. Ezt támasztja alá az, hogy nem először részesülünk hasonló kitüntetésben, hiszen 2009 óta magunkénak tudhatjuk az Év Honlapja címet is. Ám a Superbrands elismerés a  fennállásunk hatodik évében egy olyan pozitív visszajelzés a brandünkről, amely szakmai alapon emeli ki a több mint százezer, hazánkban is megtalálható márka közül.

A folyamatos fejlődés visz előre

Az egyik fő sajátosságunk, hogy mindig egyedi és innovatív utat követünk a tartalomfejlesztésben. Ezt mutatja az is, hogy 2011 februárjában a női portálok piacán elsőként vezettük be a hiánypótló közéleti és politikai témájú Hírháttér rovatot, mely a komolyabb hírek iránt érdeklődők igényeit is kielégíti. Emellett 2012 februárjában útjára indítottuk a Csajvilág rovatot is: ez kifejezetten a 15-18 éveseket szólítja meg az erre a korosztályra jellemző témákkal - melyek azonban a nagyközönség számára is ugyanúgy érdekesek és informatívak lehetnek.

A tartalom folyamatos színesítéséhez hozzájárul az is, hogy a közérdeklődést követve időszakos különrovatokat jelenítünk meg az oldalon, egy csokorba szedve a tematikához kapcsolódó cikkeket és képes anyagokat. A Schmitt Pál időszakos rovatban a plágiumbotrány kirobbanásáig visszanyúlva elemeztük az ügy hátterét, a Katalin hercegnő rovatban pedig az angol hercegi pár egyéves házassági évfordulója alkalmából tekintettünk vissza az esküvő óta eltelt időre. Mindkettőt kiemelkedő érdeklődéssel fogadta az olvasóközönség.

A Femina életében a brandépítés kapcsán az olyan tartós együttműködések is nagy szerepet játszanak, mint a Viasat3-mal már második éve tartó sikeres közös munka, melynek keretén belül 2012 tavaszán a csatorna húzó műsora, az Éden hotel 2 médiatámogatójaként kiemelt szerepet kaptunk a reality promójában.

Hisszük, hogy a minősítés, amelyet elnyertünk, még több lendületet ad a szüntelen fejlődéshez, és minden bizonnyal garanciát is nyújt jelenlegi és jövőbeli partnereinknek egyaránt.

Felhívjuk figyelmedet, hogy az e-mailben megadott adataidat az adatvédelmi tájékoztatóban leírtak alajpán kezeljük. Amennyiben ezt elfogadod, kattints a rendben gombra.

süti beállítások módosítása