A Femina.hu is a top 200 prémium magyar márka között

A Magyarbrands díj elnyerésének apropóján Rácz Brigitta lapigazgatónkkal készült interjúban a kezdetekig, egészen 2006-ig visszanyúlunk, hogy megtudjuk, milyen események állnak a kitüntetés mögött.

2014-ben ötödször tették mérlegre a magyar márkákat: a független szakemberekből álló MagyarBrands Bizottság döntése, a GfK Hungária Piackutató Intézet által végzett országos fogyasztói kutatás, valamint az objektív cégadatok alapján a Femina.hu a top 200 minőségi magyar márka között szerepel. Ennek apropóján Rácz Brigitta lapigazgatónk - egyben a Femina.hu főszerkesztője - mesélt a díj elnyerésének hátterében lévő munkálatokról, egészen a kezdetekhez visszanyúlva.

- A Femina.hu nem először részesül ilyen megtisztelő kitüntetésben, hiszen idén lett háromszoros Superbrands díjas is. A MagyarBrands díj miben más számodra?

- Természetesen nagyon nagy büszkeség számunkra a háromszoros Superbrands díj, de a MagyarBrands kitüntetés mégis közelebb áll a szívemhez, hiszen, ahogy a neve is mutatja, azokat a hazai márkákat díjazza, amelyek a magyar vállalkozások méltó képviselői lehetnek hazánkban és határaikon kívül is. A MagyarBrands értékelési szempontjai is árnyaltabbak, hiszen olyan dolgokat is figyelembe vesznek, mint például hány éve működik a cég Magyarországon, mekkora százalékban van magyar tulajdonban, hány magyar embert foglalkoztat, vagy éppen mennyire kötődik a magyar tradicionális értékekhez.

Rácz Brigitta, a Femina Media lapigazgatója

Korábban a Femina.hu főszerkesztőjeként, most már a portfólió lapigazgatójaként a kezdetektől stratégia volt részemről a hazai értékekre, tehetségekre irányítani a figyelmet. A Femina.hu esetén egyebek között a szeptemberben megrendezett White Caviar 000 Divatshow-t emelném ki, ahol pályakezdő divattervezőknek adtunk bemutatkozási lehetőséget egy nagyszabású országos pályázati lehetőséggel, de említhetném még szintén az idei Ovitündér oviszépítő akciónkat is, ahol úgyszintén az egész országból vártuk a rászoruló ovik jelentkezését.

Több mint háromszáz óvoda pályázata érkezett be a szerkesztőségünkbe, megdöbbentő volt látni, mennyire elkeserítő az ovik helyzete itthon, bár hozzá kell tennem, hogy a pedagógusok megtesznek mindent, hogy javítsák a körülményeket. Csapatépítőnk keretében a háromszáz ovi közül kiválasztott mezőkeresztesi Harmatcsepp Óvodát újítottuk fel kívül-belül, és vittünk nekik nagyon sok felajánlást, ajándékot.

- Tartalomban hogyan erősítitek a magyar vonatkozást?

- Több jelentős tartalmi projektünk közül hármat emelnék ki, azt gondolom, hogy ezek egy globális képet adnak arról, miben hiszünk a Feminánál.

Személyes kedvencem az Emberkísérlet kezdeményezésünk, mely során egyik újságírónk két nagyon megosztó és komoly témát dolgozott fel. Először egy hónapig élt minimálbérből, az ezzel kapcsolatos tapasztalatait pedig blogstílusban osztotta meg a site-on. A kísérletre a média is felfigyelt, komoly visszhangot kapott az ötlet és a kivitelezés is. Ezt követően kerekesszékbe ült 30 napra, és megírta, milyen az élet Budapesten, hogyan tud vagy éppen nem tud tömegközlekedni, milyen az intézmények akadálymentesítése vagy éppen az emberek segítőkészsége.

Rácz Brigitta lapigazgató, Fehér Ági vezető szerkesztő és Szabó Mariann értékesítési igazgató Kövesdi Györggyel, a Superbrands képviseletében

A szórakoztatáson és információátadáson túl fontosnak tartom azt is, hogy a régi, hagyományos újságíráshoz visszanyúlva olyan tartalmat is biztosítsunk olvasóink számára, mely egy kicsit megállítja őket a mindennapos rohanásban, és lelki kenyeret is jelenthet nekik. Éppen ezért indítottuk el Lélek projekt rovatunkat, ahol igyekszünk olyan értékeket adni az olvasóknak, melyek feltöltik őket a mai rohanó világban.

De szívemnek igen kedves a tavaly útjára indított Sikeres nők rovatunk is, mely időszakos rovatként állandó visszatérő vendég a Feminán. Célunk, hogy olyan nőket mutassunk be, akik mind szakmailag, mind pedig magánemberként példaképként szolgálhatnak olvasóink számára. A különrovat hagyományteremtő szándékkal indult, így tovább folytatódik majd évről évre, hiszen számos olyan női vezető, közéleti szereplő, családanya vagy művésznő van, akiknek a munkája nemcsak elismerésre méltó, de inspiráló is olvasóink számára.

- Márkaismertség szempontjából hogyan fejlődött a Femina az indulástól számított évek alatt? Hogy látod, a látogatottság egyenes arányban nőtt a márkaismertséggel?

- A portál indulásakor, 2005-ben a StarFish - amely a jogelőd volt - sok pici, tematikus életmód-site összevonásával hozta létre a Feminát. Egy év elteltével napi ezer látogatót értek el, az akkori tulajdonos pedig úgy érezte, hogy profi üzleti szemléletmódra, piaci szempontból jelentős látogatószámra és jól működő szerkesztőségre van szükség. 2007 év elején, amikor a site főszerkesztői posztjára kértek fel, abban hittem - és ezt most is vallom -, hogy a márkaismertség és a kiegyensúlyozott, folyamatos látogatószám-növekedés szorosan összefügg egymással, koncepcionális, hosszú távú építkezést kíván.

Ekkor kezdődött meg a szerkesztőségi rendszer, az üzleti modell, az értékesítési stratégia, a fejlesztések és a belső rendszerek felépítése mellett a szisztematikus brandépítés is.

Akkoriban még egyedül vittem a marketinget is, és nagyon sok TV-s, online, print és rádiós együttműködést hoztam tető alá, aminek egy év után meglett a gyümölcse, hiszen év végére 30-40 ezer látogatót értünk el naponta. Nem mondom, hogy könnyű volt ez az út, mire egy ezres látogatottságú oldalt felépítettünk 40 ezresre. Nagyon sokat kellett dolgoznunk azon, hogy hiteles legyen a bár még ismeretlen, de erős site. Az elmúlt nyolc év munkája is ezt igazolja, a folyamatos és tudatos márkaépítésnek köszönhetően a Femina.hu-t az NRC Kutatóközpont adatai alapján a hazai 18-75 éves nők közül tízből heten ismerik. 

- Hogy tapasztalod, a kezdetektől folyamatos fejlesztések hogyan járulnak hozzá a brand megítéléséhez, értékéhez?

- Bármilyen nagyszabású fejlesztésről beszélünk, egy ember lelkesedése kevés, azt gondolom, hogy mindig a csapat szaktudásán, munkakultúráján és motivációján múlik a siker.

Amikor 2007-ben főszerkesztőként ide kerültem, az a három ember - Horváth Juli (fejlesztési vezető), Fehér Ági (vezető szerkesztő) és Fejér Roxi (vezető programozó) - volt a szíve-lelke és motorja a csapatnak, akikkel most is van szerencsém együtt dolgozni, meggyőződésem, hogy nélkülük ma nem itt tartanánk. Büszke vagyok rá, hogy azóta is nagyon nagy hangsúlyt helyezünk a kiválasztásra, így valóban olyan kollegákkal dolgozhatok együtt, akikre szaktudásuk, felkészültségük és szorgalmuk miatt hosszú távon építhetek.

Ma már 28 kolléga dolgozik a kiadónál, ami azt hiszem, mindent elmond arról, hogy milyen szépen fejlődünk. Kkv vállalkozásként természetesen finanszírozni is kell a fejlődést, a sikerhez pedig az utóbbi években az értékesítési osztály és a sales stratégia is nagyban hozzájárult. Azt gondolom, hogy csak egy ilyen közös műhelymunka hozhatta meg ezt a sikert, nem lehet osztályokat külön kiemelni.

Femina Ovitündérek akcióban

Pontosan emiatt nem szívesen emelnék ki komoly, nagy fejlesztéseket sem, hiszen egyfolytában dolgozunk valamin. Számomra ez olyan, mintha egy nagycsaládos anyukát megkérdeznének, hogy a sok gyermeke közül melyiket szereti legjobban. Jól átgondolt, komoly stratégia mentén dolgozunk évről évre, mostanra egyik hitvallásunkká is vált a szerkesztőségben és a sales csapatban is, hogy minden lépésünkkel igyekszünk nem a trendeket követni, hanem proaktívan trendet teremteni. Eddig a piac minket igazolt.

A jövőben természetesen továbbra is fókuszban áll a portfólió bővítése, ezzel úgy gondolom, nem árulok el nagy titkot. Tele vagyunk ötletekkel, és így november lévén természetesen kezd összeállni az is, hogy mik lesznek a jövő év nagy durranásai.

Felhívjuk figyelmedet, hogy az e-mailben megadott adataidat az adatvédelmi tájékoztatóban leírtak alajpán kezeljük. Amennyiben ezt elfogadod, kattints a rendben gombra.

süti beállítások módosítása